Az Első Karácsonyom gömb/Karácsonyfadísz

Imádok emlékezni, és szeretem ezeket elraktározni. Mindennek megvan a maga története...Nagylányom 5 hónapos volt az első karácsonyakor készítettem is neki egy karácsonyfadíszt, hogy emlékezzünk majd jó pár év múlva hogy 2011-ben karácsonyozott először. És ezt majd ha neki is lesz külön karácsonyfája szándékozom nekiadni. Mily szép emlék lesz.
Tavaly kicsit el voltam veszve a dolgokkal, ha visszagondolok. Higgadtabb mostani fejjel sok mindent elfelejtettem csinálni, mi tervben volt.
Karácsony után jutott eszembe, hogy legkisebbünknek nem is készítettem Első karácsonyom díszt.
Levettem a fáról egy pirosat, kikentem talpát fehér akril festékkel és rányomtam a gömbre(2x is :D).
Miután megszáradt el is felejtettem, most kaptam elő egyik dobozból és írtam fel rá a szöveget, tettem hozzá illő kötözőt is.
Idén már a fán lesz :)
Hajrá pár perc alatt kész!!!! Örök emlék <3




Minap este mikor készítettem Advent koszorút és minden elő volt pakolva úgy gondoltam, hogy az ovis Adventre elkezdem készíteni a portrékákat.
Leltem sima műanyag gömböket a díszeim között, melyeket úgy sem tudok sehova felhasználni, gondoltam kidíszítem és az is mehet oviba.
Ekkor jutott eszembe, hogy sok kistesó született idén. Készítek pár Első karácsonyos gömböt.

Kislányosra akril festékkel festettem fel a babakocsit, lakktollal díszítettem, feliratoztam, és alkoholos filccel.


Kisfiúsra szintén akril-lakktoll és alkoholos filc segítségével hóembert rajzoltam.



Mindegyikre : 2014 Az első Karácsonyom felirat került.



Remélem merítettetek ötletet :)

Kellemes készülődést!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése