Csipke lámpa DIY

Amikor Évi (Évi műhelye) feltette az általa készített csodás csipke lámpát, azonnal tudtam, hogy ilyen nekem KELL!

Azon a hétvégén már előkerestem nagymamáméknál a régi álló lámpát és bolha piacon bevásároltam csipkéből. Nem nagy város Gyula, de mikor a néni akinél vásároltam mondta, hogy oo kislányom késő érkeztél egy fiatalember most vitte el a javát...kérdezte mi ez a nagy felvásárlási láz....mondtam lámpa búra lesz, kicsit megdöbbenve közölt, hogy pont arra kellett a fiatalembernek is.
 Egész sokáig állt a kamrában, mire most szilveszter után rávettem magam az elkészítésére.
Kikeményítettem a csipkéket, majd elkezdtem a burára felvarrni. Ment könnyen, szépen, nem volt olyan nehéz munka.
És a keményítő illata olyan volt, mint az újszülött babáknak( nah nem tudom ez hogy, de tényleg azt éreztem) olyan jó volt vele dolgozni.
Búra kész lett, jött a lámpa test. Mivel nagyon rozsdás volt le kellett festeni. Először feketére gondoltam, mivel minden fekete, bézs, fehér a nappaliba, de a csipke és a fekete valahogy nem illett össze a fejembe. Kezembe akadt madzag és elkezdtem körbetekerni. Nah ez volt aztán a meló, de megérte.
Villamosrésze is hiányzott, az obiban szereztünk be hozzá kapcsolót és vezetéket. Kb. 700Ft volt. Ezt férjem csinálta meg.
És kész és imádjuk!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése