Az Álom gyerekszoba szerintem és egy kislány szerint

Bár ez évre kimerítettük magunkat házfelújítás téren,
 van még egy helység melyet illő lenne legalább kifesteni és az a nagylányom szobája.

Egy éve derült ki, hogy allergiás asztmás. 
Sajnos a poratkára és a penész gombára. Kaptunk is egy A/4-es lapnyi listát, miket kell megszüntetni az otthonunkba, szobájába.
Legnagyobb érvágás neki az volt. hogy az összes plüssét el kellett adni. 
A házba meg kellet szüntetnünk a szőnyegeket, a felesleges függönyöket. Az utóbbi az ágya felett lévő baldachin volt, mely igazán hercegnőssé tette szobáját.
Mindketten bántunk, olyan szép volt. 
Át is kellett rendezni, ne az utcai falon legyen az ágya, így lekerültek a képek a faláról és most csupaszon állnak a falai, tele lyukakkal.
Egy javítás, festés ráférne.
Kérdeztem tőle milyen szobát szeretne, mert nekem most a színes gyerekszobák tetszenek, viszont már ő is nagy, így vannak igényei, nem feltétlenül egy az álom szoba nekünk.
Az első ötlete a jégvarázs volt, hétvégén már Barbie fele hajazott, de aki olvassa a blogom tudja, nem szeretem az ilyen dekorációkat.
Falmatricától a hideg ráz és minden hercegnős jégvarázsos kép túl sok nekem.
Elkezdtem nézelődni a neten, hogyan lehetne megoldani, hogy legyen egy kis hercegnő a szobába, de még se legyen olyan giccs.

Egy szép halvány rózsaszín vagy kék falat tervezek és a kiegészítőkkel való játszadozást.
Milyen hercegnős kiegészítők lehetnek?
Persze manapság már mindent lehet kapni, de a jó ízlés határán belül nekem az egyik nagy kedvenc most, amit pinterest leltem ezt a Velux árnyékolót, hercegnős szobák kutatása közben.


Mennyire jó ötlet már, hogy amikor lehúzzuk hercegnős, amikor pedig fényt akarunk meg nem.
Itt az oldalon pedig van egy kedvencem, ami halvány rózsaszínes, 
hercegnős. Nem az a színes minden féle, hanem letisztult rózsaszín színekkel játszó kép van rajta.
És hogy ilyet hol lehet találni?
Link megtalálható ITT:
Velux
El is tudnám képzelni, hogy a szobájában rózsaszín falak vannak, 
Norina név a falon az árnyékolóval megegyező színekbe kifestve, rózsákkal díszítve.
 Ágynemű is csajos rózsás lenne és kész is igényes, hercegnős, és mindenkinek tetszik.


Gyönyörű ez az árnyékoló! Olyan bájos.
Persze mindez szép és jó, de sajnos nincs tetőtéri ablakunk.
Viszont ilyen ízléses hercegnős függönyre még nem leltem.
Ami még óriási pozitívum, hogy ezeket az árnyékolókat lehet porszívózni, így nem kell a sűrű mosással bajlódni.
Fiús anyukák se keseredjenek el, mert nagyon jók vannak Star Warstól a Repcsikig.
Bárcsak lenne tetőtéri ablakunk!

Remélem hasznos volt a bejegyzés és tetszett mindenkinek!
Szép napot!

   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése