Vidéki anya, helló újra itt!

Reggel nem tudtam aludni, pedig jól esett volna.
Tegnap óta érlelődik bennem a gondolat, hogy akkor erőt veszek magamon és igen is visszatérek!

Először is megváltoztattam a nevem és a tartalmam. 
Moderáltam egy kicsit a régebbi bejegyzéseim és bízom benne, hogy az újak is legalább olyan sikeresek lesznek, mint a blog fénykorában valamikor 2013-ban.
A jövőben mindenről szeretnék írni, ez legyen kozmetikum ajánlása, kreatív ötletek vagy fitness.
Sőt kevesebb, mint egy hét múlva elutazom és szeretném az én szememmel átadni nektek város hangulatát itt a blogban. 
Meg természetesen itt megmaradna úgymond egy úti naplónak emlékbe, ráadásul az itthon maradt családtagok is elolvashatják a nap történéseit.

És ha már a jövőt leírtam, akkor beszámolok egy keveset a múltból is.
Fél éve volt az utolsó bejegyzés a blogon, akkor panaszkodtam a kevés időm miatt. 
Sajnos a testem az ellenségem lett. 
Május környékén a hébe-hóba feltűnő viszkető foltok a bőrömön egyre gyakrabban és egyre több helyen jöttek ki.
Rohantam a bőrgyógyászhoz, mivel a munkám befejeztével, este jelentek meg. Sejtettem, de az orvos is közölte, hogy a körömpor váltja ki.
Minden trükköt bevetettem, kezdve hogy 40 fokba garbóba, hosszú nadrágba dolgoztam, de így is minden fedetlen területen kijött. 
Akkor estem teljesen kétségbe, amikor a szemem is bedagadt. 
Augusztusra a jobb kezem, amivel fogom az eszközöket, erősen ekcémás lett. Sebek jöttek ki, levedzett, viszketett, fájt...folyamatosan kesztyű volt rajtam, nem értettem mitől, hisz a por nem éri.
Bár kaptam krémeket, antihisztamint, nem múlt el egyik sem.
Októberben csináltattam bőr allergia tesztet, ahol kiderült nagyon allergiás vagyok a fémre, enyhén a peabalzsamra (ami kozmetikumokba van), illatanyagokra, fertőtlenítőkre, a gumi egyik adalékanyagára.
Szuper, mert ez mind megtalálható a munkámhoz használt anyagokban.
Professzionális porelszívós asztalom sem váltotta be a hozzá fűzött reményeim.
Továbbra is, elsősorban az arcomon jönnek ki a piros viszkető foltok, melyeket valószínű a rászálló körömpor okoz, nem allergiát, hanem a pólusaim elzárja és gyulladás alakul ki.
Ha pár napig nem dolgozom magától elmúlik.
Összegezve a fémérzékenységgel nem tudok mit kezdeni, minden eszközöm fém, napi 10-12 órában fogdosom. 
Kesztyű nem elég, speciális kell, amit igen nehéz beszerezni.
A minimális por is ami van a levegőbe, vagy rám jut az is irritációt okoz.
Kétségbeesésem maximális, hiszen imádom a munkám, teljesnek éreztem magam benne, sikeresnek is mondhattam magam.
Most meg ott tartok, hogy talán napi 2 embert elbírok.

Minden rosszban van valami jó, több időm jut minden másra. 
Eléggé túlvállaltam magam az utóbbi hónapokban már a háztartás vezetésére sem volt időm, a szabad délelőtti 1-1 óráimba edzeni mentem, mert az ülő munka sajnos nem kedvezett a hátamnak és a testemnek.
Így jött a képbe az új hobbim, az edzés, bár inkább már életmódnak írom. 
El nem tudom képzelni a mozgás nélkül az életem már. 
Ha akad olyan időszak, hogy nem jutok le a terembe, akkor itthon mozgok.

#És majd négy év kihagyás után a hétvégén horgolni is volt kedvem!
#Újra örömöm lelem a lakás díszítésébe, idén még ilyen nem volt!
#Már most tervezem a nagylány júniusi ballagását és júliusi szülinapját!
#Megvan a festék az ebédlő bútor lefestéséhez, 3 éve készülök, idén le akarom festeni!
#Tavasszal kifestettük a nagylány szobáját, idén még ki akarom dekorálni!

Továbbra is megtalálható vagyok a Facebookon és Instagramon(kempfszandi). 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése